Június 18-án fegyveresek egy pékség tíz munkását ejtették túszul, szintén sííta környéken. Eközben Mosul városában az egyetemen bomba robbant, kioltva ezzel egy ember életét, megsebesítve tizenkilenc továbbit.
Szeretett vezérünknek a hálás magyar/iraki/afgán néptől
Hasonlóképpen a kabuli szituációhoz, az iraki is egy megszállt ország szituációja, bábkormánnyal és annak patronálójával, a tőkés lobbik érdekeit kiszolgáló Impériummal. A társadalmi feszültséget különböző vallási frakciók próbálják meg befogni, amik közül talán a szeptember 11. óta ismert AL-Kaida a legradikálisabb.
Az afgánok számára Amerika a megszálló hatalmat jelenti mindennapi tapasztalataik alapján, ezért égetik a "szabadság" zászlaját. Ugyanezért skandálták '56-ban Budapesten, hogy ruszkik haza, amiért most Kabulban skandálják azt, hogy "Halál Amerikára!", mielőtt fosztogatni és gyújtogatni indulnak.
Hasonlóan a Sztálin szoborhoz, Szaddám szobra is ledőlt, a hálás magyar nép után, a hálás iraki nép is köszönetet mondott az állam diktatórikus formájára, és később igent a demkráciára - a tévéből legalábbis úgy tünt. Ehhez képest a mostani hírek mégis azt jelzik, hogy a nép elégedetlen, és különböző ideológiák militáns frakciói fogják be ezt az elégedetlenséget. Sztálin, Szaddám szobra után kit illet majd az iraki nép hálája? A következő ledöntendő szobor egy új tálib szuperhősé lesz-e, vagy Bushé?
És legfőképpen... hogyan lehetne azt elkerülni, hogy újabb ideológiák főhőseinek újabb szobrokat kelljen állítani, valahányszor csak a régit ledöntöttük? Mert úgy tűnik, hogy ez az alternatíva nem működik, minden megdöntött kormány helyébe egy újabb kormány kerül, a rendszerváltozások változtatnak ugyan a rendszer látványán, de a lényegi struktúrán nem.
Mert igaz ugyan, hogy teszem azt több pártra lehet szavazni, amennyiben ezt jelenti számnkra a szabadság fogalma, akkor semmi hiba sincs a dologba. A gazdasági struktúra továbbra is fogva tartja az emberek életét: a gazdasági mitológia törvényei miatt nő a gáz ára, leépítések vannak, a kormányok kezét megkötik az olyan tőke intézmények, mint a ValutaAlap vagy a Világbank - ezt látjuk Nikaragua esetében is.
Példátlan biztonsági intézkedésekre kell számítani a fővárosban George W. Bush június 21-i látogatása miatt: az elnöki konvoj használta útvonalon egyáltalán nem lehet majd parkolni, teljes útlezárás lesz, sőt az Air Force One ékezésekor a légtér is le lesz zárva.
Tüntetéseket rendeznek civil szervezetek a Szabadság téren.