Párizs, Franciaország --- A francia rohamrendőrség szombat hajnalban kiürítette a párizsi Sorbonne egyetem csarnokát, amelyet előző este négyszáz - más források szerint hatszáz - diák szállt meg az új foglalkoztatási törvény ellen tüntetve. A Dominique de Villepin kormányfő által kezdeményezett törvény, amely a 26 évnél fiatalabb munkavállalókra vonatkozik, többek között lehetővé teszi, hogy csak két év próbaidő után vegyék fel őket állandó alkalmazottnak. A vállalatok így kedvezőbb feltételekkel, több fiatal munkaerőt tudnak alkalmazni.

A mintegy nyolcvan rohamrendőr könnygáz és alkalmaként gumibot alkalmazásával tíz perc alatt kiürítette az épületet. A diákok élő láncot alkotva, székeket, asztalokat dobálva próbáltak meg szembeszállni a rendőrökkel. A sisakos rohamrendőrök az egyik hátsó bejáraton át hatoltak be a történelmi épületbe, majd a rövid szembenállás után a diákokat kiszorították az épületből.



Miután a diákokat kiverték az egyetemről, azok randalírozni kezdtek Párizs belvárosában, ahol többek közt bezúzták egy McDonalds kirakatát, barikádokat emeltek és összecsaptak a rendőrséggel.



Az egyetemet utoljára 1968-ban foglalták el.

képsorozat itt!




Szófia, Bulgária --- A bolgár anarchista föderáció tüntetett a távfűtés és a fogyasztói árak emelése ellen. "Feltörnek az árak, törjünk fel mi is" skandálták a tüntetők, valamint a "mocskos kapitalisták" jelszavat is kiabálták.



Milánó, Olaszország --- Több száz antifasiszta csapott össze a rohamrendőrséggel Milánó belvárosában. Egy zsúfolt bevásárló utat lezártak egy rögtönzött barikáddal; az antifasiszták védőfelszereléseket viseltek, többek közt egy házi gyártású bombával sebesítettek meg számos rendőrt. Több boltot megrongáltak, köztük legalább egy McDonald's-ot is. A rendőrség 45 tüntetőt tartóztatott le, többnyire brutális módszereket alkalmazva.
Az akciót egy náci felvonulás ellen szervezték az antifasiszták.

Comments: Post a Comment



<< Home